Azért, mert a török utcai árusoktól vett friss narancslé sárgája a legszebb sárga, amit valaha láttam; mert a legjobb barista által készített tejeskávén sem olyan szép hab, mint a frissen csapolt ayranon (sós joghurtital); mert akit megcsapott már az isztambuli, tengerparti halpiacokon árult friss halas szendvics illata, sosem fogja elfeledni; mert a már hajnalban zsúfolt isztambuli utcákon beszerzett, frissen sütött simit (szezámmagos gyűrű) illata számomra a legfinomabb péksütemény-illat; mert az életemben kipróbált raviolik egyike sem volt olyan ízletes, mint az a manti (töltött tésztabatyu joghurttal és paprikás vajjal megöntözve), amit egy kapadokyai barátom készített; mert nincs még egy olyan édesség, amiben a cukorszirup és az olvadt sajt olyan tökéletes párost alkotna, mint a künefében (szirupos cérnametéltből és sótlan sajtból készült édesség); mert Isztambulban ettem életem első csirkemellből készült édességét; mert szerintem a legmenőbb gyorskaja a kumpir (zöldségekkel, majonézes salátákkal, virslivel töltött egészben sült krumpli); mert életemben nem láttam még olyan gyönyörűségesen óriási sült gesztenyéket, mint az İstiklal Caddesin; mert a mélyvörös török tea mindenkiben megállítja egy kicsit az időt és ráveszi, hogy akár órákon át bámulja az utca népét egy kis lócáról; mert nem sok jobb dolgot tudok elképzelni, mint órákon keresztül úgy igazán török módra reggelizni; mert az igazi pisztáciás gaziantepi baklavára nem az a helyes jelző hogy gejl, hanem hogy isteni és mert egy szivárványnak sem olyan gyönyörűek a színei, mint a Fűszer Bazár standjain roskadozó ezernyi fűszernek.

No hát ezekért!

Meg talán azért, mert szeretném, ha minél többen felfedeznék, hogy a török konyha nem csak dönerből és sült tejberizsből áll!