Ittak-e a szultánok forró csokit?

Ebben a szürke téli időben a csoki az, ami bármikor felvidíthat minket! Mikor egy újabb bejegyzés témáján gondolkoztam, rájöttem, hogy nem igazán tudok arról semmit, hogy a törökök mióta élvezik ennek a finomságnak a boldogító hatását…

Utóbbi nem csoda, mivel kiderült, hogy tulajdonképpen a mai napig nem kutatta senki tüzetesebben a kakaó és a csoki történetét azon a vidéken. Nem tudjuk pontosan, hogy hogyan és mikor került először a Oszmán Birodalom területére a kakaó és azt sem, hogy vajon melyik szultán volt az, aki először kortyolgathatott forró csokit.

Azt viszont tudjuk, hogy a kakaó ugyanolyan megosztó alapanyag volt, mint a dohány vagy a kávé. Egyszer tiltották, egyszer engedélyezték a fogyasztását, de nem igazán jutottak közös nevezőre a vallási vezetők a tekintetben, hogy a vallási szabályok alapján elfogadható lehet-e ezeknek az élvezeti cikkeknek a fogyasztása?

A kávé például az 1540-es évek elején jelent meg először Konstantinápoly piacain,  a ‘90-es évektől pedig szinte minden sarkon már egy kávéház állt, annyira népszerű lett a fekete leves fogyasztása a köznép körében is. Hasonló népszerűségnek örvendett a dohány is, melyet legtöbben a kávéházakban füstöltek el. Bár a kakaó a dohányhoz hasonlóan az Újvilágból származik, mégsem terjedt el olyan gyorsan, mint a másik két élvezeti cikk, a 17. század végéig nem is tesz róla említést semmilyen forrás. A csokoládé pedig csak a 19. században terjedt el a birodalom piacain. Ugyanakkor a forró csokit már korábban is felfedezték maguknak a tehetősebb oszmánok. A 18. században ugyanis Olaszországban egyre több helyen jelent meg a kávézókban a forró csoki, melyet aztán ha minden igaz, az Oszmán Birodalomban élő zsidó kereskedők nagyon megszerettek és a birodalom számos részében meghonosították. Ezenkívül ajándékként is érkezett csokoládé az oszmán fővárosba, ugyanis a kakaó és a csoki akkor még annyira értékes volt, hogy a Konstantinápolyba akkreditált velencei követ rendszeresen utóbbiakat ajándékozta a szultánnak és családjának. Nem is meglepetés ez, hiszen abban az időszakban a világ elsőszámú csokoládégyártója Olaszország volt. Sőt, a csoki értékét mutatja, hogy a 18. századból megmaradt, gazdag családok örökségi feljegyzéseiben említésre kerül csokoládé, illetve csokoládé-doboz is. A csoki elterjedése azonban közel sem volt olyan gyors, mint a kávéé. Bár a 17. század második felében már fél Európa forrócsoki lázban égett, először a paloták kedvenc itala lett, majd elterjedt a középosztály köreiben is, az oszmánok továbbra is inkább a kávét részesítették előnyben. Így aztán nem is a muszlimok között vált először népszerűvé a kakaó és csoki, hanem a nyugatra utazó vagy a nyugatról jött utazókkal kapcsolatba kerülő nem muszlimok között. Ugyanakkor vannak olyan források, melyek azt állítják, hogy a kakaó inkább Kínából érkezett a Perzsa Birodalmon keresztül, de ez utóbbi egy kevésbé alátámasztott teória.

A forró csoki természetesen előbb-utóbb beszivárgott a muszlimok közé is, de mivel az alapanyaga nagyon drága volt, eleinte csak a gazdag családok kiváltsága lehetett ennek a forró italnak a fogyasztása és ez így is maradt a 19. század közepéig. Ezután a politikai változások is kicsit hozzájárultak ahhoz, hogy a törökök végleg a szívükbe zárják ezt a szívmelengető, forró italt. 1839-ben ugyanis megkezdődött a Tanzimat időszak, vagyis a birodalom megreformálásának korszaka. Ahogy nyitottak a nyugat felé és egyre több nyugat-európai szokást vettek át, kérdés sem lehetett, hogy főleg a tehetősebb családok nyugati társaik mintájára forró csokit kortyolgassanak kedvenc szokásukként.