Isztambul, Európa, Galata.. itt folytatódott a kalandozás s második napon! Régi nevén Pera, egy kerület, mely mindig sokszínűségéről, szabados életstílusáról és gyönyörű nagykövetségi épületeiről volt ismert. Genovaiak, franciák, angolok, hollandok, örmények, csak hogy néhányat említsek azon közösségekből, akik itthagyták kéznyomukat és akik nyomában mára az İstiklal Caddesi, Isztambul legfontosabb bevásárlóutcája minden egyes hétvégén 3 millió embert szórakoztat. Gasztronómiai szempontból sem elhanyagolható része a városnak, hiszen mára az İstiklalon és a környező utcákban több étterem, bár és szórakozóhely található, mint amennyivel a barcelonai Las Ramblas büszkélkedhet.
Nem hiába kezdtük itt kalandozásainkat!
Természetesen nem indulhatott a nap egy kiadós török reggeli nélkül, melyet a Galata-torony tövében, egy eldugott utcácskában található kávézóban fogyasztottunk el. Na de mit is kell tudni a török reggelikről? Bőséges, színes, változatos és órákon át tart! Elmaradhatatlan elemei a sajtok, olívabogyó és uborka. Sajtok különböző keménységben és sóssággal, juh-, tehén- és kecsketejből. Olívabogyó a Márvány-tenger vidékéről zölden, feketén, tucatnyi fajta fűszerrel! Ezeket kísérheti a számos módon elkészített tojásétel, melyek közül a legjellemzőbb az épphogy egy kicsit megkavart/felvert tojásrántotta. Ne feledkezzünk meg természetesen az édességekről sem, mint a pekmez, azaz sűrűre főzött szőlőlé, melyet általában tahinivel, azaz szezámpasztával keverve tálalnak. Mellettük sorakoznak a lekvárok és befőttek,a szivárvány minden színében, valamint a másik kihagyhatatlan páros, a méz és a kaymak. Utóbbi egy 60%-os zsírtartalmú, vágható sűrűségű tejszínszerűség. Mindezek mellett pedig kötelező elem a frissen csavart gyümölcslé és a kecses pohárkákból elszürcsölt török fekete tea.
Miután feltöltöttük magunkat kellő energiával, elindulhattunk felfedezőutunkra. Első állomásunk a város egyik legrégebbi édességeket áruló boltjába vezetett, ahol családi hagyományoknak megfelelően, helyben készített lekvárokat még mindig 180 éves, az Oszmán korból megmaradt rézüstökben tárolják. Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy megkóstoljuk a ház lokumját és bevásároljunk néhány üveg lekvárt.
Az édesre jöhet a savanyú, a szomszédban mosolygós arccal fogadtak minket a 20 éve működő savanyúságos üzletben (turşucu). A török népek már a 13. század óta esznek savanyúságot és az elkészítés módja azóta sem változott: nem használnak mást, mint sót, vizet (lehetőleg a Bursa melletti Uludağ hegy vizét) és néhány esetben ecetet. A több mint 50 fajta savanyúságból mi is kaptunk kóstolót és megízleltük a káprázatos rózsaszín és narancs színű savanyúságleveket is. Megtudtuk, hogy melyik savanyúságot kell nehéz sültek mellé enni és melyiket érdemes egy tartalmas szendvicshez felhasználni, sőt azt is, hogy melyik illik legjobban a vodka vagy éppen a raki mellé! :)Természetesen hoztunk haza is kóstolóba.
Most, hogy gyomrunkat előkészítettük egy kicsit nehezebb ételekre, itt volt az ideje, hogy együnk egy kis bárányfejet! Az egyik kis utcácskában, szinte egymással szemben található két árus, akik évtizedek óta árulják a bárányfejet, két különböző módon elkészítve, versenyezve, hogy ki vonz be több vendéget. Megkóstoltuk a hideg főtt bárányfejet petrezselyemmel és hagymával, majd a sült, meleg verziót is. Nálam az utóbbi nyert! Ezen a helyen egy kis hentest is találtunk, ahol húst egyáltalán nem, viszont belsőségeket minden mennyiségben árultak. Fantasztikus kínálat, nyelvtől, bikatökén keresztül farokig minden megtalálható. A környék kutyái is ínyencek már, annyira jól lehetnek tartva, hogy mikor egy kis maradékot odadobtunk nekik, már a fülük botját sem mozdították. (Törökországban rengeteg a kóbor kutya és macska. Ebben a közel 20 milliós városban már hozzászoktak az emberekhez, tulajdonképpen mindenki közös háziállatai, hiszen a környék lakosai etetik, itatják őket és játszanak velük.)
A bőséges reggeli és a megannyi kóstoló után elsétáltunk a környék legrégebbi simit készítőjéhez. A simit megérne egy külön posztot, hiszen meghatározó szerepe van a törökök életében és egyik szimbolumává vált már Isztambulnak is. Most legyen elég annyi, hogy ezt a szezámmagos gyűrűt, melyet 100 forintért minden utcasarkon beszerezhetünk, érdemes megkóstolni abban a pékségben is, ahol évtizedek óta ugyanazzal a módszerrel, fatüzeléses kemencében készítenek.
A zuhogó esőben megtett hosszú séták után jól esett leülni egy picit, így betértünk Törökország leghíresebb baklava készítő márkájának cukrászdájába. A mára a világ legnagyobb baklavakészítő üzemével rendelkező vállalat a világ minden pontjára exportál ebből a csodálatos, gaziantepi pisztáciával töltött baklavából és a többi páratlan édességéből. Mi sem maradhattunk ki ebből az élményből, be is neveztünk egy kóstolótálra! Volt többek közt baklava, melynek élvezeti értéke fényév távolságra van attól az utánzattól, ami itthon kapható, kadayıf, mely cérnametélthez hasonló tésztából készül, dürüm, ami gyakorlatilag yufka tésztába tekert pisztáciamassza, diós burma, ami szintén vékony tésztába tekert diómassza kör alakúra hajtogatva. Miután már a második szelet édességnél cukorsokkal küszködtem, láttam, hogy a körülöttem ülő helyiek háromszor akkora adagot fogyasztanak el az édességekből, mint én, így én is erőt vettem magamon, hiszen tudtam hogy a következő néhány órára kell még az energiautánpótlás. (Csak azt a titkot súgja meg nekem valaki, hogy hogyan maradnak a törökök vékonyak, ha ennyi cukros édességet és kenyeret esznek? 🙂 )
Folytattuk hát utunkat a Fűszer Bazár felé, ahol engedtük, hogy magával ragadjon minket a hömpölygő tömeg és elmerültünk az ezernyi fajta tea, fűszer, kávé és lokum szemet elkápráztató színeiben és illatfelhőjében. Miután kigyönyörködtük magunkat, elsétáltunk Kurukahveci Mehmet Efendi, azaz a leghíresebb török kávémárka boltja mellett, ahol kígyózó sorok vártak a frissen őrölt, kézzel kimért kávéjukra, hogy otthon készülhessen belőle egy igazi török fekete. Sokan vannak, akik szerint a cégnek nagyobb a hírneve, mint ami a kávéhoz illene, hiszen túl van pörkölve, egyáltalán nem ízes a belőle készített kávé. Ezt mindenki döntse el maga, nekünk már azért megérte elsétálni mellette, hogy beleszippantsunk abba a fantasztikus kávéillatba, ami betöltötte az egész utcát.
Megküzdve a viharos széllel és esővel, utunk ezután egy bozáshoz vezetett. A boza egy tradicionális török ital, mely több közép-ázsiái országban is megtalálható és melyet főként télen fogyasztanak. Fermentált, kölesből készült italról van szó, melynek színe és állaga is a vanília pudinghoz hasonlít. Tetejére fahéjat szórva szolgálják fel, kötelező kiegészítője pedig a szemközti boltban beszerezhető pirított csicseriborsó. Bár egy pohár boza ezzel a “körettel” elfogyasztva kitesz egy teljes étkezést, nekünk muszáj volt még egy kis helyet hagyni a gyomrunkban ugyanis hátra volt még a vacsora, amit semmiképp nem szerettünk volna kihagyni.
Napunk végén Fatih kerületben található, bárányételeiről híres étterem felé vettük az irányt, ahol kipróbáltuk az ún. büryan kebabot, melynek leghíresebb fajtája a délkelet-törökországi Siirt városához kötődik. A bárányt, jellemzően az oldalast faszénen sütik meg egy mély gödörben, melytől fantasztikusan aromás és puha lesz a hús! Ezt török kenyérrel, kerek pidével tálalják, szimpla étel, semmi bonyolítás, mégis felejthetetlen! Természetesen nem maradhatott ki az ayran, a kedvenc török joghurtitalunk sem. Ahogy az itthoni baklava meg sem közelíti a Törökországban kapható, mesterien elkészített társait, az itthon kapható dobozos ayrannak sincs sok köze ahhoz a habos csodához, amit ebben az étteremben merőkanállal iszogattunk.
Az ún. perde pilavı nevű ételre már nem maradt kapacitásunk, de legalább fotón megörökítettem. Ez az étel is Siirt városának hírnevét öregbíti. A mandulával, csirkével és bogyós gyümölcsökkel ízesített rizs egy tésztaköpenyt kapva sül össze csodás kis illatozó kúppá egy erre a célra kitalált formában. A következő gasztrotúra biztos eleme, legközelebb már nem hagyhatom ki!
Innen szinte már csak gurulva tudtunk visszatérni szállásunkra, de úgy gondolom megérte, kellően feltöltődtünk energiával a következő napra!
Jövő héten jön a folytatás, egy lazább napról szóló beszámoló, ahol a bőséges reggelié és a tengeré lesz a főszerep!
Fotók: Tóth Ági
Utómunka: Csipke Judit (www.facebook.com/fotomasiniszta)