aman Fatmam canım gülüm Fatmam,
ben rakıya su katmam.
sen katarsan ben içmem,
ben Fatmam’dan vazgeçmem.
Ajj én Fatmám, lelkem, rózsám Fatmám,
én nem öntök vizet a rakıhoz ám,
ha te öntesz, én meg nem iszom,
de Fatmámat elhagyni még így sem tudom.
Hát igen.. ízlések és pofonok! Valaki tisztán, valaki tejszínűen, valaki dalolva, valaki beszélve, valaki sajttal, valaki hallal… valahogy így vannak a törökök a rakıivással. Azzal az ánizspálinkával, amely még ma is nagy vitákat gerjeszt: török vagy görög eredetű (az Ouzóról másolták a rakıt vagy fordítva – gyanítom egyik se igaz, szimplán más nevet adtak neki:) ), valaki a törökök nemzeti italának tartja, míg mások ezt tartják szinte istenkáromlásnak, mert hát hogyan lehetne egy muszlim országnak nemzeti alkoholos itala ugyebár?
Na de akárhogy is van, ha született egy olyan könyv, hogy “Rakı Enciklopédia” és milliók érzékenyülnek el attól a kifejezéstől, hogy rakı sofrası (azaz rakihoz terített asztal), akkor úgy gondolom, hogy ez mégis csak egy olyan téma, ami nem maradhat ki egy gasztroblogból! És ha már gasztro, akkor a rakı sofrası kifejezésből koncentráljunk inkább a sofra (terített asztal) szóra!
Pontosan ez az, ami leginkább megkülönbözteti a rakıt bármilyen más italtól, vagyis hogy a rakı mellé enni KELL és ennek külön kultúrája is van! Ez többek között abból a szimpla okból ered, hogy a rakı desztillált és magas alkohol tartalmú ital, melytől nem eltelünk mint a sörtől, hanem sokkal inkább megéhezünk. Nem beszélve arról, hogy úgy tartják, hogy a meze a rakı fékpedálja, mert hiszen ha csipegetünk, kóstolgatunk, akkor nem iszunk gyorsan és így kevesebb az esélye, hogy a fejünkbe száll ez a különleges pálinka! De persze mást kíván egy mediterrán és egy belső-anatóliai gyomor, így a meze is teljesen más lehet Törökország különböző részein: a tenger mellett olívaolajas zöldségeket, joghurtos salátákat, sült padlizsánt esznek, ugyanakkor például a szír határhoz közel már inkább jellemző az előző bejegyzésben említett cig köfte és a sumac-kal vagy csípőspaprikával fűszerezett saláták, a sajtok azonban egységesen minden asztalon megtalálhatóak.
A minap találtam egy nagyon aranyos cikket, ahol összegyűjtötték a klasszikus rakı sofrası, illetve a rakı ivás szabályait. Bár néhány kicsit avittnak tűnik, azért megosztom veletek, mosolyogjuk meg együtt! 🙂
Nézzük hát a három legfontosabb hozzávalót:
Idő: napnyugta, estefelé
Ok: beszélgetés. A mondás is úgy tartja: “A rakı első előétele a beszélgetés.”
Résztvevők: a rakı asztal és a beszélgetés illemszabályait ismerő, tisztelettudó emberek 🙂
Lássuk először is a szabályokat azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan ehetünk az asztalnál? Kezdjük a legelején: mielőtt belekortyolnánk a rakınkba, felvert joghurtból készített (nem vizezett) cacikot (uborkasalátát) kell enni, hogy megvédjük gyomrunkat az erős alkoholtól – a cacik készítésének is megvannak ám a szabályai: szigorúan fokhagyma nélkül, viszont bőséges olívaolajjal, az uborkát nem reszelve, hanem apróra kockázva kell elkészíteni. Ezután áttérhetünk magára az italra: a rakınak és a víznek is hidegnek kell lennie. Először a rakı kerül a pohárba, majd a víz, végül pedig – ha szeretnénk – a jég. Ha előre tesszük bele a jeget, akkor elmegy az ánizs illata és nem is lesz egyenletesen szép fehér színű a víztől, azt mondják, nem lesz egyensúlyban az ital.
A mai modern szokásokkal ellentétben a klasszikus rakı sofrasın nem találunk főételként szolgáló meleg fogásokat, csak hideg és esetleg meleg mezét (előétel), ugyanis eredetileg a rakı sofrası a rakıról és a beszélgetésről szólt, nem az volt a cél, hogy jól lakjunk. A mezék mennyiségre általában kevesek, azonban a választék hatalmas. Emiatt nem szokás még egyszer ugyanolyan mezét kérni, ha étteremben vagyunk. Ha elfogy, akkor nem újratöltik a tányért, hanem hoznak egy másfélét. Néhány példa: olívaolajos zöldbab, töltött kagyló, fehér sajtok, olívaolajos töltött szőlőlevelek, joghurtos saláták. Sokak szerint olyan nincs, hogy rakı-balık (vagyis rakıval kísért halvacsora), mivel egyrészt a hal mellé fehér bor dukál, másrészt a rakıt főétkezés mellé nem isszuk (erre lentebb még kitérek, ugyanis külön könyvet is írtak már a rakı-hal párosról:) ) De ha már a tiltásokról beszélünk, fontos, hogy a rakı mellé nem ehetünk édességet sem, mert az csak növeli az alkohol hatását és ugyebár nem a berúgás a cél, hanem a kulturált szórakozás 🙂
Az asztalnál való viselkedésnek és a szórakozási formáknak is megvannak ám a maga szabályai! Ha otthon üljük körül a rakı sofrasıt, akkor mindig a legfiatalabb szolgál fel. Szintén a tisztelet jele, hogy addig nem ihat senki, amíg a legidősebb fel nem emeli a poharát. Viszont ha azt mondjuk, hogy egészségedre vagy már felemeltük a poharunkat, nem tehetjük le azt úgy, hogy nem iszunk belőle, mert ez illetlenségnek számít. Hangosan hahotázni sem szabad az asztalnál és kerülni kell az unalmas témákat, illetve a pletykát (no ezzel is vitatkoznék, mert azt hiszem a törökök még nálunk is jobban szeretnek pletykálni!) Mivel az est célja a kellemes szórakozás és időtöltés, nem szerencsés túl sokat politikáról beszélni (szerintem ez lehetetlen, olyan nincs, hogy a törökök ne politizáljanak) A rakı mellé mindig alaturka zene illik, lehetőleg élő, melyhez természetesen az asztalnál ülők is hangjukat kieresztve csatlakozhatnak.
Na de most nézzük meg, hogy mindezekkel szemben mit is ír a Rakı Enciklopédia:
Rakı sofrası
A rakı mellett enni az elmúlt időkben vált egyre divatosabbá, miután megnyíltak az alkoholt árusító éttermek. Ezzel sajnos kezd eltűnni az eredeti szokás, mely főleg meyhanekban (tradicionális török étterem) volt fellelhető, ugyanis a tradíció szerint a rakı nem főétkezés mellé való, hanem mezékkel fogyasztandó. A meze perzsa eredetű szó, melynek jelentése íz vagy fűszerezés. Tehát a meze jelentése arra utal, hogy ezeket az ételeket csak megízleljük, csak kóstolónak valók. A főétel és a meze közti különbséget Ahmet Rasim mester tökéletesen meg is fogalmazta: “A meze sosem arra való, hogy megtöltsük vele a gyomrunkat. A gyomrunk megtöltése egy külön élvezet.”
Szeretném beszerezni ezt a könyvet, egy kincsesbánya lehet a sok különleges definíciójával. 🙂
Ha szeretnétek még többet megtudni a rakıról, illetve a régi szabályok szerint nem illendő, ma már azonban annál jellemzőbb rakı-hal párosról, akkor ajánlom figyelmetekbe a “Rakı and fish” című könyvet! (http://www.amazon.com/Raki-Fish-Tan-Morgul/dp/6056507904)
A könyv szerzője Tan Morgül, aki egy Boszporusz-menti kis halászfaluban nőtt fel, majd elhatározta, hogy körbejárja Európát néhány üveg rakıval és mindenhol megkóstolja a helyi halakat saját szeretett pálinkájával párosítva. Olvassátok, szeressétek, egyetek és igyatok, aztán gondoljuk tovább és próbáljuk ki, hogy milyen lehet például a balatoni fogas török rakıval leöblítve:)
Fotó: Pinterest