Boza. Egy ősrégi ital, melynek története több ezer évvel ezelőttre, Mezopotámiába vezethető vissza és melynek megítélése legalább annyira megosztó volt, mint anno a kávéé, hiszen egyszer betiltották, egyszer nagy kedvenccé vált. Mára egyértelmű kedvenc Törökországban és ugyanannyira része a hideg téli napoknak, mint nálunk a forralt bor.
Egy ital, melyet őseink a régészeti feltárások alapján már i.e. 9. században is gyakran fogyasztottak. És hogy hogyan került a mai Törökország területére? Ennek megválaszolására számos elmélet született: lehet, hogy a tatárok hozták be Közép-Ázsiából, de az is lehet, hogy kipcsák török törzsek terjesztették el a Balkánon. Bárhonnan is érkezett, gyorsan elterjedt a török törzsek, majd később az egész Oszmán Birodalom területén és erről számos neves utazó, köztük Evliya Çelebi is megemlékezett útibeszámolóiban. Valószínűleg hozzánk is eljutott a kunokon keresztül ez a vasban és probiotikumokban gazdag ital, hiszen már az 1422-ben íródott Jász-szójegyzék említette létezését. Gyakorlatilag egy kezdetleges, ősi sörről van itt szó, melyet gabonából (leggyakrabban kölesből) malátázás nélkül készítettek és mely egészen a 19. századig kedvelt itala volt a kunoknak, mára viszont szinte teljesen elfeledetté vált az egykor kunok lakta vidékeken.
És hogy miért volt annyira ambivalens a megítélése? Természetesen az alkoholtartalma miatt. A bozának ugyanis a gabona fermentálásából adódóan van egy minimális alkoholtartalma. Ennek a szinte pudingállagú, rendkívül tápláló italnak számos előállítási módja ismert, a birodalom szinte minden népcsoportja másképpen készítette. Az örmények és a görög származású törökök például hosszabb ideig fermentálták a gabonát, így egy magasabb alkoholtartalmú italra tettek szert. A boza fogyasztás annyira népszerűvé vált az oszmán időkben, hogy utóbbi népcsoporthoz tartozók számos “bozázót” nyitottak birodalomszerte, a 17. században Evliya Çelebi szerint csak Konstantinápolyban már 300 működött és több mint 1000 lakosnak biztosította mindennapos megélhetését a bozaárusítás. Az első bozázók megnyitására Szulejmán szultán adta ki az engedélyt, ez bizonyítja, hogy ő is nagy kedvelője volt ennek a különleges aromájú italnak. Olyannyira, hogy még a janicsárjainak is biztosította a bozafogyasztást, hiszen már akkor is ismert volt, hogy a boza magas kalória és vitamintartalma miatt rendkívül jót tesz az egészségnek, főleg a téli hónapokban. De nem ám csak a férfiaknak kedvez, nőknek is kifejezetten ajánlott napjainkban is, hiszen állítólag segíti a kismamák tejtermelését.
Ugyanakkor természetesen nem mindegy, hogy mekkora alkoholtartalmú bozáról beszélünk. II. Szelim idejében ugyanis a legtöbb boza alkoholtartalma elérte a 9%-ot, így már vallási szempontból teljesen elfogadhatatlanná vált a fogyasztása. A szultán így be is záratott számos bozázót, valamint rendeletben meghatározta a boza lehetséges maximum alkoholtartalmát. Az ún. tatár bozát pedig teljesen betiltották, mert mint kiderült, abba az “eredeti recept” szerint ópiumot is kevertek. Látható, hogy mindig a szultánok vallásosságától és szigorától függött, hogy a bozázók működhettek-e vagy sem és végül az is a szultáni palotában dőlt el, hogy melyik típus vált a legnépszerűbbé. Ez pedig az ún. albán boza volt, ami szinte egyáltalán nem tartalmazott alkoholt és íze egy picit édeskés volt. Isztambul máig leghíresebb bozázóját is egy albán család alapította 1876-ban a mai Fatih negyedben, Vefa bozacı néven. Hacı Sadik 1870-ben érkezett Isztambulba és az általa készített világosszínű, enyhén édeskés bozaváltozat hamar népszerű lett a konstantinápolyiak körében. Először az otthon készített bozát egy vállon hordozható rézkancsóból árusította a város parkjaiban, majd ahogy egyre ismertebbé vált, 6 év után megnyitotta boltját az akkori Vefa negyedben, mely az arisztokraták és bürokraták lakhelye volt. Jelenleg az alapító ükunokái ugyanott gyártják a bozát ugyanazon recept szerint. Az egyetlen változás csupán annyi, hogy fahordók helyett ma már márványedényekben tárolják, hogy azt állandó hűvös hőmérsékleten tudják tartani.
Mindezek ellenére a szigorúan vallásos emberek körében máig vita tárgyát képezi, hogy szabad-e bozát fogyasztani, hiszen egy minimális alkoholtartalma egész biztosan van, ez a fermentálás miatt elkerülhetetlen. A legnevesebb bozagyártó cégek azzal érvelnek termékük mellett, hogy ekkora alkoholtartalma a joghurtnak vagy a kefírnek is van. Sőt a fent említett albán család laboratóriumi vizsgálatot is csináltatott, ahol kimutatták, hogy az ő általuk készített boza alkoholtartalma mindössze 0,065%, ehhez képest szerintük egy kelesztett kenyérben több az alkohol. Általában elmondható, hogy márkájától függően a ma árusított különböző bozák alkoholtartalma 0,06 és 3% között változik.
De azt hiszem, nekünk ez mindegy is! Ha Isztambulban jártok, mindenképp térjetek be a Vefa Bozacıba, rendeljetek egy nagy pohár bozát jól megszórva fahéjjal, de még előtte ugorjatok be a szemközti boltba egy csomag pirított csicseriborsóért, hiszen azzal együtt teljes az élmény!
Nem utolsósorban pedig felhívnám a figyelmeteket a kis korsóra a falon, ami nem másé volt mint Atatürké! 🙂