Ezeken a -20 fokos napokon az ember nem vágyik másra, mint hogy egy bögre forró teával üljön a kandalló mellett és még csak véletlenül se kelljen kimozdulni, akármennyire is barátságosnak is tűnik a ragyogó napsütés. Mégis, ha szeretnénk odafigyelni egészségünkre és ellenállni minden alattomos téli fertőzésnek, akkor érdemes felvenni azt az 5-6 réteg ruhát, amiben nem fázunk, egy meleg csizmát és elbandukolni a piacra. Ugyanis bármennyire is azt gondoljuk, hogy piacra járni nyáron érdemes, amikor csak úgy roskadoznak a standok a friss gyümölcsöktől és zöldségektől, nem szabad ennyivel leírni a téli kínálatot. Nem is gondolnánk, hogy az a rengeteget fajta gyökérzöldség, amik nem túl hívogatóak első látásra, mennyi ízt és ami még fontosabb mennyi vitamint és ásványi anyagot rejtenek magukban. Török barátaink ezzel nagyon is tisztában vannak, nem hiába népszerű náluk annyira a cékla és az ezernyi fajta és színű répa.
Lássuk először is a céklát: ez a gyönyörű lila kis gömböc annyi mindenre gyógyító hatással van, hogy nem is értem, miért nem írják fel az orvosok receptre. 🙂 Ehetjük lereszelve salátaként, hagyományos savanyúságként, de az én kedvencem a sütőben sült verzió, amihez kis darabokra vágom, meglocsolom egy narancs kicsavart levével, sózom, borsozom és egy kis római köményt szórok rá! Isteni! Bár nem igazi tradicionális török étel, de manapság egyre többször találkozom össze vele Isztambulban: ez pedig nem más, mint a céklás hummusz! Ehhez csak elő kell főzni a céklát, majd botmixerrel összeturmixoljuk a már kikevert hummusszal. Ezt is lehet római köménnyel ízesíteni, ha még keletiesebb ízhatást szeretnénk elérni.
A legfontosabb azonban amire figyelnünk kell, az az, hogy a céklát ne főzzük 15 percnél tovább illetve sütőben se maradjon 1 óránál hosszabb ideig, ugyanis mind a vitaminok, mind pedig azok az antioxidánsok, melyek leginkább hozzájárulnak az egészségünkhöz, elvesznek belőle. És hogy milyen bajainkra jó a cékla? A megszámolhatatlan gyógyhatás közül csak néhányat említenék: erősíti az érfalakat, megelőzi a szívbetegségeket, antioxidáns összetevői miatt segít megelőzni a rákos megbetegedéseket, erősíti a májat, segít megszabadulni a méreganyagoktól, erősíti a gyomrot és hozzájárul a normális emésztéshez. Aki vérszegénységben vagy vashiányban szendved, annak ajánlott minden nap meginni egy pohár céklalevet, lehetőleg répalével keverve, mivel hozzájárul a vörösvérsejtek számának növeléséhez. C vitamin tartalma az immunrendszer erősítéséhez, A vitamin tartalma pedig szemünk egészségéhez járul hozzá.
A számos egyéb gyökérzöldség mellett az általunk kevéssé ismert feketerépáról és tarlórépáról is érdemes szót ejteni (ha utánajárunk, talán a Lehel téri piacon fellelhetjük őket 1-2 standon), ugyanis ezekből készül a törökök egyik kedvenc üdítője a şalgam suyu. A dél-kelet törökországi Adanából immár az egész országban elterjedt zöldséglé tartja szerintem egyensúlyban az azon a vidéken élők emésztését, hiszen a közel-keleti arab konyha hatásának köszönhetően arrafelé jellemző az igen fűszeres, olajos és húsban gazdag ételek fogyasztása. Ez az elsőre leginkább maradék savanyúságlére emlékeztető üdítő azonban a savasságával, sósságával elősegíti ezeknek a nehéz ételeknek a megemésztését. Nem csoda, hogy Adanában és környékén elképzelhetetlen, hogy a kebap mellé ne şalgam suyut kérjen az emberfia inni. De talán nem is az emésztést segítő hatása a legfontosabb, hanem a nagy vitamin és ásványi anyagtartalma, ugyanis ez az itóka főzés nélkül készül, így megőrzi a belekerülő zöldségek minden hasznos komponensét.
De hogyan is készül ez a lila lé? Először is finomszemű bulgurt nagyjából egy hétig erjesztenek, hatalmas kádakban, ez lesz tulajdonképpen az élesztő az italban. Ezután átöntik faeper fából készült hordókba, hozzáadják a meghámozott, megmosott, feldarabolt feketerépát, illetve tarlórépát és vizet, majd 5-7 napig hagyják erjedni. Végül megsózzák, még néhány napig állni hagyják, aztán leszűrve mehet az üvegekbe, melyekben érdemes még legalább 2 hetet érnie. Húsos ételek mellett nagyszerű kísérője a rakınak is (tradicionális török ánizspálinka).Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy az Adanában 2010 óta megrendezésre kerülő Rakı Fesztivált 2015-ben Adana Kebap és Şalgam Fesztivállá nevezték át, pedig a tartalma ugyanaz volt, mégpedig a rakı és a hozzá kapcsolódó szokások ünneplése, mely mellett természetesen elmaradhatatlan a helyi kebap és a kedvelt zöldséglé. A fesztivál átkeresztelésének mindössze annyi oka volt, hogy a konzervatív média támadta a szervezőket, amiért engednek alkoholos italt fogyasztani az utcákon, de a köztudatban az esemény a mai napig rakı fesztiválként él.
Az ital elkészítése természetesen régiónként változhat, valahol fokhagymát vagy fűszereket is adnak hozzá, de legnépszerűbb ízesítése a csípős paprikából készült szósz. A boltban kapható üveges kiszerelés kapható csípős és nem csípős verzióban is, de én inkább azt ajánlanám, hogy ha Törökországban jártok, akkor térjetek be egy tradicionális savanyúság üzletbe (turşucu) és kérjetek frissen kimért şalgam suyut. Fontos, hogy nem összekeverendő a savanyúság üzletekben kapható savanyúság lével, ugyanis a törököknél az is bevett szokás, hogy a savanyított zöldségek neonrózsaszín és neonnarancssárga színben pompázó levét isszák pohárszámra.
Bár eredeti szokás szerint téli italnak van elkönyvelve, hiszen ilyenkor a legfontosabb, hogy szervezetünket ennyi vitamint tartalmazó zöldségekkel erősítsük, mégis a nyári nagy melegben ugyanannyira jól esik a jól behűtött sós-savanyú ízű ital.
Érdekes módon bár a şalgam szó tarlórépát jelent, mégsem ez a zöldség az ital fő összetevője, hanem a fekete- vagy lilarépa. Néhol tarlórépát egyáltalán nem is használnak az ital készítéséhez. Utóbbi gyökérzöldség néhány évtizeddel ezelőtt rendkívül elterjedt volt itthon is, a kevésbé tehetős családoknál életmentő volt a tél folyamán, hiszen termesztése könnyű és olcsó volt (gabona aratása után, vetették azok helyére, ezért is nevezik tarlórépának) és jellemzően főzelék készült belőle vagy megsütötték, mint a krumplit.
Manapság kevés helyen fellelhető ez a gyönyörű rózsaszín és fehér színű labdácska, annak ellenére, hogy egész Nyugat-Európában nagyon népszerű. Megtalálható úgy a spanyol, mint a francia, olasz vagy a svéd konyhában és leginkább marhával vagy birkával együtt fogyasztják. Érdemes lenne nekünk is újrafelfedezni, Váncsa István már megtette és még receptekkel is szolgál! (http://www.origo.hu/tafelspicc/alapanyag/20130321-vancsa-istvan-tarlorepa.html)