Mit ihattak a törökök a középkorban, mikor mi magyarok leginkább borral vagy valami ahhoz hasonló “szőlőlével” oltottuk a szomjunkat?
Őszintén szólva sokkal kreatívabbak voltak mint mi, hiszen ritka gazdag italkultúrát hoztak létre, és ebben rendkívül fontos helyet foglaltak el a serbetek. Ezt a nedűt a nap bármely szakában felszolgálhatták, akár ételek kísérőjeként, akár vendégeknek frissítőként. Legyen szó a szerájról, szállóhelyről vagy a török családok otthonairól a szinte megszámlálhatatlan fajta serbetet külön erre szolgáló ibrikből (egyik fontos közös szavunk a törökökkel) fogyasztották víz helyett. Napjainban a víz serbettel való helyettesítése már csak a szent hónap, a Ramadán alatt jellemző. Ez a különleges frissítő azonban nem csak ehhez az ünnephez kötődik, Anatóliában gyermekek születésekor is serbetet szolgálnak fel a családban.
És hogy mi is pontosan ez a serbet? Nagyon hasonlít a mi szörpfogyasztási szokásainkhoz. Különböző gyógynövényekből, virágokból, gyümölcsökből, magokból vagy héjakból és cukorból készíttettek szirupot, majd ezt felöntötték vízzel. Gyümölcsök közül is elsősorban szőlőt, almát, körtét, barackot, szilvát, epret, cseresznyét, narancsot, pisztáciát és diót használtak. És természetesen nem feledkezhetünk meg az én kedvenc gyümölcsömről, a gránátalmáról sem, hiszen az ebből készült serbetnek különleges szerepe volt: ha ezt szolgálták fel egy vendégnek, azzal szeretetüket és legmélyebb tiszteletüket fejezték ki. A virágoknak általában csak annyi szerepe volt, hogy különleges illatot és színt kölcsönözzenek az italnak. Legtöbbször vízililiomot, ibolyát, jázmint és rózsát használtak. Illatosításra a virágok mellett sokszor pézsmát és ámbrát is bevetettek, színesítésre pedig nem utolsó megoldás volt a sáfrány használata. Egy Konstantinápolyba látogató külföldi utazó például így írt le egy serbetet: Jó minőségű szárított őszibarackot vagy kajszibarackot kevés mandulával, vaníliával, narancsvirágkivonattal és mézzel összekeverünk, ebből szirupot készítünk, mehet bele egy kis pézsma és rózsavíz is az illatuk miatt. Ez a szirup vízzel hígítva, jéggel felszolgálva igazi ínyencség!
Valóban, én is eliszogatnám, akár egy forró nyári délutánon. De az sem volt mindegy, hogy miben szolgálják fel: például a szultán kizárólag arany vagy porcelán pohárból fogyasztotta mindennapi üdítőjét. Régebben Isztambul szinte minden cukrosboltjában árultak serbetet, de ugyanakkor a háziasszonyok is tökélyre fejlesztették otthon a saját serbet-receptjeiket. Tulajdonképpen a serbet a modern idők üdítőinek elődje. És a szó szoros értelmében üdítő volt, ugyanis nyáron jégtömbök között tárolták a serbettel megtöltött üvegpalackokat. A törökök ugyanúgy fogyasztották a serbetet, mint manapság mi az üdítőt. Akár korabeli vendéglátóegységekben, akár otthon, akár menetközben, valahova rohanva fogyasztották e nedűket. Az utcákon ugyanis rengeteg serbet-árus sétált fel alá és a hátára akasztott tartályból árulta a frissítőt. Evliya Çelebi híres utazó szerint az ő korában Konstantinápolyban több mint 300 serbetárus üzlet és több mint 600 utcai serbet-árus volt. Mielőtt azt gondolnánk, hogy a serbetet csak nyáron, jéggel jó fogyasztani, eloszlatnám a tévhiteket, ugyanis a serbetek fűszeresebb változatait télen forrón árulták és legalább annyira népszerűek voltak, mint manapság itthon a forralt bor árusok!
A szerájban eleinte az ún helvahaneban (vagyis a helvát – tradicionális édesség- készítő konyharészleg) készültek a serbetek, a 19. századtól azonban már külön tatlıhane is létezett a konyhán belül, aminek feladatkörébe tartozott az összes édes étel és ital előállítása.
Sajnos az ipari forradalom a serbet-kultúrának sem kedvezett.. Az üdítőgyárak megalakulása és a tömeges palackozott üdítő-termelés következtében az 1960-as évekre teljesen háttérbe szorult ezen oszmán italkülönlegesség fogyasztása, és szinte feledésbe is merült. Manapság került megint előtérbe a serbetfogyasztás, mivel a gasztronómiában egyre többen kezdenek el foglalkozni az oszmán kori örökséggel, és így egyre több étterem tűzi étlapjára a szokásos amerikai üdítőmárkák helyett.
De nem csak az Oszmán Birodalomban volt ám népszerű ez az italfajta. Meghódította egész Európát! Ha már a török seregnek ez nem sikerült..
A 17. században már Olaszországra is átterjedt a serbetdivat, akik ebből jeges édességet, “sorbetto”-t készítettek, majd ezt átvették a franciák “sorbet”, a spanyolok “sorbete”, a brazilok “sorvete”, a balkáni szláv népek pedig “serbe” névvel. Mi itthon általában a “sorbet” vagy “szorbet” szavakkal találkozhatunk és most már tudjuk azt is, hogy a fagyi ősét is a törököknek köszönhetjük! 🙂